Egy gyors bejelentkezést és patchelési hercehurcát követően végül sikerült belépnem a FEAR sorozaton alapuló ingyenes online FPS kezdőmenüjébe – a játék pedig nem is vesztegette az időt, egyből egy segítőkész szövegbuborékban közölte velem, hogy rendelkezésemre áll egy Tutorial, melyet érdemes lenne befejeznem, jutalmul ugyanis extra pontokat (játékon belüli fizetőeszközt) kapok. Rendben, FEAR Online – köszönöm az extra motivációt, nagyra értékelem, habár a tutorial-t amúgy is végigcsináltam volna; mindenesetre örülök, hogy ilyen derűsen indul a kapcsolatunk. Attól tartok, nem fog sokáig tartani.
Találkozás a rongybabával
Kezdetét veszi tehát a tutorial. Zavarodottan térek magamhoz egy sötét, vérrel ízlésesen kidekorált szobában, gyorsan letudok egy randevút az eredeti játékokból már ismerős Alma-val, aki a földön csúszva-mászva próbálja rám hozni a frászt, majd lassan kitántorgok a helyiségből. Eddig többé-kevésbé a FEAR-re emlékeztető hangulattal és szituációval van dolgunk, úgyhogy kifogásaim még nincsenek. Másodperceken belül azonban találok egy kést, a játékon belüli tutorial pedig tudatja velem, hogy ha kedvem tartja, egy gyors takedown mozdulattal minden macera nélkül eltehetem láb alól a véletlenül pont nekem háttal álló katonát. Így is teszek – nyakon szúrom a delikvenst, aki a halálos csapás hatására a helység másik végébe repül, miközben végtagjait eszeveszetten lóbálja fel-alá, mintha áramütés érte volna. Talán nem nehéz kitalálni, hogy a játék ragdoll fizikája áll a dolog mögött, az élmény pedig rögvest haza is vágja a nagy nehezen megteremtett FEAR-es atmoszférát. „Jól indul a dolog…”, gondolom, miközben végigküzdöm magam a tutorial maradékán – egysíkú ellenfelek, egy-két gyors ijesztés, ennyi.
Deathmatch, Demolition, Knife Fight – rongy-fizika a gyakorlatban
Mindezek után pedig kezdődhet maga a játék. Az első játékmód, melybe belevetem magam, természetesen a klasszikus Deathmatch – némi játék után azonban fájdalmasan nyilvánvalóvá válik, hogy egy egyszerű tucat-shooterrel van dolgunk, mely nem sokban különbözik a hasonszőrű katonai FPS-ektől, a FEAR horrorisztikus hangulatát pedig körülbelül annyi hitelességgel hozzá át, mint egy zsák krumpli. Akadt volna egy pálya, mely az átlagnál ijesztőbbnek ígérkezett – vagy legalábbis ígérkezett volna, a játék deathmatch frag-parádé mivolta azonban itt is megfosztja azt mindennemű hangulattól, atmoszférától. Mechanikai szempontból működik a dolog, de az egész lerágott csontnak érződik, melyben semmi érdemlegeset nem találni. Hasonlóan kiábrándító volt a Demolition mód, melyben az egyik csapat egy bombát próbál felrobbantani a pályán, míg az ellenfél pontosan ezt hivatott megakadályozni – a végeredmény azonban itt is többnyire csapat-alapú öldöklésbe torkollik.
A harmadik mód a Knife Fight, mely nevéhez hűen a késekre korlátozódott közelharci csetepatékból áll. FEAR hangulat természetesen itt sincs, a játékosok pedig egymás hegyén-hátán, kicsi a rakás módra próbálják leteríteni a másikat egy-egy szúrással, mely az átlagosnál komikusabbá válik a játék Wilhelm sikolyra emlékeztető halálhörgéseivel és nevetséges ragdoll fizikájával megfűszerezve. Bizony, visszatér itt is a ragdoll fizika: a legyőzött játékosok gyakran a levegőt átszelve repülnek hátra egy-egy halál után, majd a földre érve kezdik ropni beteges rohamnak is betudható ragdoll-násztáncukat. Ekkorra már felhőtlenül nevetek – kabaré az egész, én pedig remekül szórakozom. Mindezek ellenére – bizarr módon – ezt a játékmódot találtam a legélvezetesebbnek: a jó időzítésre alapuló késharcok egy csipetnyivel érdekesebbnek, frissebbnek érződtek, mint a szokásos „fogd a puskát, lődd a csávót” deathmatch huszonhetedik iterációja.
Kooperatív küldetések - zombi és szörnydarálás csapatban
A fent említett három játékmódón túl képbe jönnek még az úgynevezett kooperatív PvE Scenario-k is, melynek során egy néhány játékosból álló csapat közösen próbál leküzdeni egy sztori-missziót. Itt volt esély arra, hogy a játék újralobbantsa a régi lángot, s visszatérjen a FEAR-életérzés, a valóság azonban sajnálatos módon messze áll ettől: a fokozott izgalom és kellemes borzongás helyett egy fantáziátlan Left 4 Dead utánérzéssel volt dolgom, a Valve zombi-FPS-ének jó tulajdonságai nélkül. Nincs hangulat, nincs izgalom, nincsenek agyafúrt AI-val megáldott ellenfelek (lásd: az első FEAR játék) – helyette klónkatonák és szörnyek hordái zúdulnak ránk tucatszám szinte megállás – és mindennemű gondolkodás – nélkül, mi pedig kiürítünk rájuk egy tárat, az élet pedig megy tovább. Néhány ilyen és ehhez hasonló Scenario után úgy döntök, köszönöm szépen, elég volt – érdemes tudni azonban, hogy minden egyes ilyen misszió lejátszásához (még akkor is, ha elhalálozunk) egy úgynevezett Operation Plan névre hallgató tárgyra van szükségünk, melyet egyelőre a játék valós pénzzel működő boltjából tudunk megvásárolni, amúgy pedig 8 órát kell várnunk arra, hogy újra kapjunk egyet. Lehetőség van még Operation Plan-t szerezni az úgynevezett Kapszulákból is (ehhez nem kell valódi pénzt költenünk), itt azonban lutri az egész: véletlen, hogy a sokféle lehetséges tárgy közül a Kapszula épp mit köp ki nekünk.
Akit mégis érdekel, itt nekivághat.
