Amikor először indítottam el a Mirage 7 című akció-kalandjátékot, be kell vallanom, még nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy mi fog rám várni. De hát pont ez a szépsége annak, amikor az ember minden előzetes információ nélkül vág bele egy új kalandba – ilyenkor jönnek a váratlan meglepetések. Jelen alanyunk esetében is ez történt: a Mirage 7-t annak készítői egy sötét tündérmeseként mutatják be, mely szabadon ötvözi a sci-fi és fantasy elemeket, története pedig egy katonai drón levadászásával kezdődik, ezután pedig bemutatkozik egy titokzatos nő, kinek kábelek lógnak ki az agyából, és úgy néz ki, mint aki egy cyberpunk horrorfilmből szabadult volna.
Hát ja. A játék mindenesetre tényleg így nyit, s ezzel már egy jópontot el is könyveltem nála. A kezdeti meglepetés után mindenesetre kicsit behúzza a féket a projekt, s tradicionálisabb fantasy környezetet tár elénk: fiatal hősünket, Nadira-t irányítva elindulunk a sivatagban, hogy megmentsünk kishúgunkat. Az elkövetkező percek során a sivatagi hőségben megtanuljuk, hogyan kell Jiji névre hallgató apró gyík-barátunk különleges látóképességére támaszkodva felvehető tárgyakat találnunk, meg azt is, hogy ezeket a tárgyakat esetenként még kombinálhatjuk is. Ja, és hogy a víz az élet, ezzel tölthetjük ugyanis életerő sávunkat, mint anno a Prince of Persia-ban. Egy kis nosztalgia.
Komolyabbra véve a szót, a demót próbálva a „funkcionális” szó lebegett előttem – hősnőnk irányítása teljesen korrekt, ahogy gyík-haverunké is, aki Nadira mellett egyfajta másodlagos játszható karakterként szerepel a játékban. Nem minden volt azonban tökéletes: a harcrendszer kicsit egyhangúnak érződött, mert kb. annyit csinál az ember, hogy egyetlen gombot püfölve kaszabol, néha pedig oldalra gurul. Habár az sem segített az egészen, hogy a demóban egyetlen ellenféltípussal találkozunk csupán, de ezt már csak így zárójelben. A demó-kaland többi része mindenesetre környezetünk felfedezéséből és apróbb fejtörők megoldásából állt, míg a harc aligha volt meghatározó eleme az élménynek – bár én speciel ezt nem is bántam. Jiji gyík irányítása mindenesetre tetszett, s klassz ötletnek tartottam, úgyhogy remélhetőleg a végleges játékban ő is nagyobb szerepet kap, mert abszolút látok fantáziát abban, hogy néha átváltsunk a gyíkra, s így segítsük Nadira-t például valamilyen fejtörő megoldásában.
Amitől azonban a falra másztam, az az, hogy a játék szinte folyton úgy bánt velem, mintha egy aranyhal emlékezetével lennék megáldva, hősünk ugyanis a jelenlegi teendőinket minden túlzás nélkül kb. öt másodpercenként elismétli. Oké, Nadira, tudom mit kell csinálnom, nem kell kétszáznyolcvankilencedszerre is megemlítened. Jézusom.
A sztoriból apró foszlányokat kapunk csupán: etikátlan emberi kísérletezés, a titokzatos Mirage projekt, és így tovább. Nyilván ez lesz a sci-fi vonal, s erősen remélem, hogy a játék kellő mellbedobással fog ráfeküdni a dologra, mert körülbelül ez az, ami megkülönbözteti a projektet a tömegtől, s érdekesebbé teszi a tucat-kalandoknál.
Úgyhogy első ránézésre nem volt rossz a Mirage 7 – főleg, ha az általam tesztelt demót egyfajta tutorial részként fogjuk fel, mely csupán bemutatja az alapokat. Ha később ezek az alapok kibővülnek, s komplexebb fejtörőket, kicsit érdekesebb harcokat és egy érdemleges sci-fi sztorit kapunk a fantasy mellé, akkor akár meg jól is elsülhet a dolog. Meglátjuk.
