Szebb, hosszabb és változatosabb… de a sztori még mindig lehetne erősebb – Tormented Souls 2 – Ismertető

Az eredeti Tormentes Souls 2 számomra kicsit vegyes élmény volt – habár vizuális szempontból hozta, amit hoznia kellett, és volt benne néhány érdekesebb fejtörő is, valahogy mégsem volt képes maradandó nyomot hagyni bennem. Ez részben szerintem azért is történt így, mert maga a sztori és a helyszínek – habár ígéretesen kezdtek – nagyon durván elvesztették kezdeti lendületüket, a végére így az ember már kicsit belefáradt a játékba. Ennek kapcsán nyilván felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet a második résszel: nos, örömmel jelentenem, hogy több szempontból is jobban teljesít, mint elődje. A Dual Effect fejlesztőcsapata nagyon is megértette, hogy mi a feladat – egy olyan játékot készíteni, mely nagyobb, változatosabb és lebilincselőbb, mint elődje, és eközben még meg is tartja azokat az alappilléreket, melyek az első részt is különlegessé tették.

Déja vu

A Tormented Souls 2 története körülbelül ott folytatja, ahol az első epizód abbahagyta: Caroline Walker nemrég felfedezett húgával, Annával utazik vonaton Villa Hess kisvárosába, hogy válaszokra leljenek. Amikor azonban szinte elkerülhetetlenül elszabadul a pokol (mert miért is ne szabadulna el), és a túlvilág erői ismét a világot fenyegetik, Caroline-nak újra le kell porolnia jó öreg szögbelövő-puskáját, hogy egyrészt kicsit rendet tegyen a helyiek között, másrészt húgát is megmentse.

Bevallom, a játék kezdeti szakaszában még elsősorban csak a déja vu érzés fogott el. A kaland első helyszínéül szolgáló kolostor ugyanis körülbelül ugyanazt a hangulatot adta, mint az első játék – ódon falak, gyönyörű festmények, baljósan sötét folyosók. Tetszeni tetszett, de azt hittem, ugyanazokat a köröket fogom lefutni, mint anno az elsővel. Hát nem így lett. Néhány óra játék után az ember elhagyja ezt a kolostort, és ráébred, hogy itt nem csupán egyetlen hatalmas Resident Evil-ihlette házat fog felfedezni, hanem konkrétan egy egész várost. Szerintem ez talán a második rész legnagyobb előnye az elsővel szemben: ráérez a változatosság szükségességére, s hagyja, hogy több eltérő helyszínt felfedezve tudjon kibontakozni a narratíva – meg a játékos is. Olyan, amúgy meglehetősen nosztalgikus és talán szándékosan a régi nagyokat idéző helyszínekre kell gondolni, mint egy többemeletes iskola, vagy egy borzalmaktól hemzsegő bevásárlóközpont – tudom, a Silent Hilles párhuzamok szinte kiszúrják az ember szemét, de a Tormented Souls 2 mindenképpen saját ötleteivel egészíti ki az ismerős alapokat, én pedig külön örültem az extra változatosságnak, mely révén a játék soha nem fulladt úgy unalomba és egyhangúságba, mint az első epizód. A folytatás a horror-hangulat és a nyomasztóan sötét atmoszféra megteremtésében is jelest érdemel, mindezt pedig teszi érdekes ötletekkel és néhány váratlan, a megszokott szabályokot olykor bátran felrúgó ijesztgetéssel, melyek révén az ember soha nem fogja teljesen biztonságban érezni magát. Amúgy a játék ezen aspektusa is a régi Silent Hillekre emlékeztetett, melynél nagyobb dicséretet talán keresve sem találhat az ember.

Spórolni a lőszerekkel

Szintúgy meg voltam elégedve a játék üdítően izzasztó fejtörő-felhozatalával. A régi, jól bevált retro formula itt is életbe lép, úgyhogy külön csak ajánlani tudom a játékot azoknak, akiket hozzám hasonlóan frusztrál, hogy rengeteg modern horror-próbálkozás csupán az abszolút minimumot hajlandó nyújtani – mármint ami a játékos agytekervényeinek megmozgatását illeti. A Tormented Souls 2-ben ritkán van olyan, hogy tessék, itt az X kulcs, ezzel nyitod ki a hatalmas „HELLÓ, IDE KELL AZ X KULCS” neontáblával reklámozott ajtót. Úgyhogy külön felüdülés volt látni, hogy a fejtörőkön bizony néha kellett törni a fejemet, mert a játék abszolút nem fogja ezüsttálcán tálalni a megoldást. Az elakadás előfordulhat, de pont ez a bája az egésznek.

S ha már így szóba került a retro mentalitás és a régies játékdizájn, a lőszer-menedzselést szintúgy fel lehet vésni a listára. A Tormented Souls 2, főleg a sztori kezdeti szakaszában, bizony elvárja, hogy az ember tényleg ne pazarolja a töltényt. Konkrét példával élve: a legelső bossharc során a nálam lévő kalapácshoz kellett nyúlnom és azzal hadonásznom, annyira nem volt miből puffogtatnom. S habár a történet előrehaladtával kicsit enyhít a játék a nagy vaskalapos szigoron, és picit több lőszert kezd adagolni (nem beszélve a több eltérő fegyverről), ettől függetlenül még megmarad a jó öreg alapszabály: ha nem muszáj valamit lepuffantanunk, akkor néha jobb csupán elszaladnunk. A játék fináléjában lebonyolítandó nagy bossharchoz is éppen csak, hogy volt elegendő lőszerem, ami nekem azt az üzenetet adta át, hogy a fejlesztők hajszálpontossággal voltak képesek belőni a nehézségi szintet és annak kiegyensúlyozottságát – hogy szenvedjen is picit a játékos, de azért meg tudja oldani, amit meg kell, ha tiszteletben tartja a játékszabályokat. Ez azt is jelenti, hogy bizony nem felejtjük el a közelharcot sem, mert ezzel is lőszert lehet spórolni – ahogy azzal is, ha például az ember két, esetleg három zombit puffant le egyetlen shotgun-lövettel, ami, valljuk be, sokkal költséghatékonyabb, mint két tucat töltényt elpazarolni a kispisztolyunkból. Egy szó, mint száz: a stratégikus gondolkodást és a megfontolt lőszerhasználatot abszolút elvárja a játék. Nem nézi hülyének a játékost, nekem pedig ez kifejezetten tetszett.

Apróbb hibák

Mindenesetre semmi sem tökéletes, a friss kenyérre kent mogyoróvajtól eltekintve, így a Tormented Souls 2-ben is akadnak kisebb-nagyobb bökkenők – némelyikük szándékos, mások kevésbé. A legszembetűnőbb ezek közül a harcrendszer, mely talán picit túlságosan is hűen imitálja a régi klasszikusokat, ezáltal pedig legalább annyira lassú, setesuta és kellemetlen lesz, mint anno a régiek. A hitboxok néha nem úgy viselkednek, mint azt az ember szeretné, egyes animációk mérhetetlenül csigalassúak, máskor pedig egy-egy szörny például egyáltalán nem reagál olyan ütésekre, támadásokra, amitől például normál körülmények között vissza kéne hőkölnie. Ja, és Caroline kitérő mozdulata (tehát a dodge, ahogy magyarosan mondani szokás) is meglehetősen használhatatlan. A gyors, shortcut-gombokkal történő fegyverváltogatást mindenesetre pozitívumként éltem meg, de ettől még nem tűnnek el a meglévő problémák, a Tormented Souls 2 harcrendszere pedig makacsul ragaszkodik a korai 2000-es években megszokottakhoz. De legalább a régi tankos irányítást nem erőlteti ránk a játék, úgyhogy ez mindenképpen dicséretes.

A másik dolog, amivel kicsit kapufát lőtt a játék, az a sztori. Elsősorban azért, mert ez most megint egy már sokszor látott „a gonoszok megpróbálnak feléleszteni egy nagy szörnyistent, hogy átvegyék a világ feletti hatalmat” típusú mese lett. Caroline és húga szintúgy aligha sorolhatóak az emlékezetes horror-ikonok közé, a harmadik főhős-jancsira meg már ki sem térek, aki annyira maradandó élményt nyújtott a szereplésével, hogy már konkrétan a nevére sem emlékszem. Ami viszont tetszett, az a világ-építés és a város háttérsztorija, mert ezek bizony kellemesen lovecrafti hangulatot ütnek meg, főleg a történet második felében. Kifejezetten élveztem olvasgatni a Villa Hess múltjáról szóló tragikus újságcikkeket és feljegyzéseket, ami a játéknak mindenképpen jó pont, habár nem tudom, hogy rólam – mint emberről – mit árul el. Na mindegy.

Összegezve milyen játék a Tormented Souls 2?

Végszónak annyit, hogy a Tormented Souls 2 remek példája annak, hogyan kell egy folytatást úgy továbbgyúrni, hogy az jelentősen jobb élményt nyújtson az elődjénél, de emellett meg is tartsa annak sajátos identitását. A vizuális stílus és a pályadizájn lélegzetelállítóan gyönyörűre sikeredett, a helyszínek változatossága dicséretes, a játék pedig hihetetlenül ügyesen kerüli el, hogy olyan egysíkúvá váljon, mint amilyen anno az első epizód volt – legalábbis számomra. Ezen felül nagykanállal adagolja a horror-atmoszférát és a nyomasztóan sötét hangulatot, mindezt pedig teszi egy meglepően hosszú, akár 15-20 órára is kinyújtható sztori-kampány alatt. Nagy kár, hogy maga a történeti szál soha nem volt képes megütni azt a szintet, amire azt mondom, hogy oké srácok, ez klassz volt – vártam, vártam, hogy valami történjen, de nem történt. Szintúgy okozhat némi bosszúságot a harcrendszer döcögősen rozsdás mivolta, de megmondom őszintén, engem ez sem tántorított el, a játék pedig így is képes volt összességében remek élményt nyújtani. Úgyhogy tényleg csak azt tudom mondani, hogy a Tormented Souls 2 azoknak is jó választás lehet, akik hozzám hasonlóan nem dobtak hátast az első résztől – a folytatás ugyanis képes felülkerekedni elődje hiányosságain, és egy sokkal jobban összetett élménnyel szolgálni. Még akkor is, ha a narratív vonalat még kicsit erősíthette volna.

A Tormented Souls 2 PC-n (Steam, Epic Games Store), PlayStation 5-ön és Xbox-on érhető el, a közeljövőben pedig várhatóan GOG-ra is megérkezik.