You're reading the Hungarian version of this article.Click here to read the English version.

Strangeland Ismertető – Rövidre zárt történet gyönyörű köntösbe csomagolva

Gare – 2021. június 7. 17:01
Share on

A Strangeland a 2012-es Primordia-ért felelős Wormwood Studios csapatának legújabb point & click kalandjátéka, melynek sötét sorsú főhőse kénytelen végignézni, ahogy szerelme folyton a halálba veti magát – a játék a címként is szolgáló Strangeland rémálomszerű karneváljában játszódik, hol emberünk a múlt árnyaival harcolva próbál választ találni összes égető kérdésére. S habár gyakran fordul elő, hogy az utazás – a kaland – nagyobb értékkel szolgál, mint maga a végállomás, annak a bizonyos utazásnak mégis kell valamit nyújtania ahhoz, hogy az ember nyerjen is belőle valamit. Sajnálatos módon a Strangeland furcsa kalandja – furcsasága ellenére – túl sok mondani- és emésztenivalóval nem szolgált számomra, rettentően gyorsan lezavart végkifejlete pedig szerintem számtalan kalandjátékosnál fog egy meghökkent „Ennyi?”-t kiváltani. Legalábbis azoknál mindenképpen, akik egy kielégítő történeti szálra vágytak.

Kísérteties karnevál

Na de nem akarom ilyen búbánatos módon kezdeni a cikket, úgyhogy ejtsünk is szót gyorsan a pozitívumokról, mert ugye ilyenek is akadnak. A játék vizuális téren abszolút tarol – lázálomba illő helyszínei és groteszk, bizarr látványvilága mindenképpen jelest érdemelnek. Emlékezetesen nyomasztó látnivaló tehát akad bőven, a kísérteties karnevál kíméletlenül nyomasztó hangulatában pedig bárki simán el tud mélyülni, aki vevő az ilyesmire – én mindenesetre abszolút vevő voltam. A leírásokból, dialógusokból látszik, hogy kompetens íróval van dolgunk, a párbeszédekbe csempészett misztikus, szinte már költői megnyilvánulások pedig szintúgy hozzák az elvárt minőséget, s a játékost is arra ösztönzik, hogy próbálja megfejteni titkaikat. Hasonlóan meg voltam elégedve a szinkronszínészi játékkal, a színészgárdában pedig ismerős arcokat, vagyis inkább hangokat, is felfedeztem – remek volt az általam a Blackwell sorozatból ismert Abe Goldfarb-ot hallani a főhős szerepében, de rajta kívül is akadtak még színvonalasan előadott karakterek: gondolok itt például a karnevál kapuját őrző kapubohócra, ki hősünk (majdnem) minden elhalálozása után elsüt egy-egy poént, vagy a mély, ominózus orgánumban hozzánk szóló beszélő kazánra, Eight-Three.

Ami a fejtörőket illeti – úgy érzem, részben az amatőr kalandjátékosokra gondolva lettek megalkotva a talányok, feladatok, úgyhogy szerencsésnek mondhatja magát az, aki nem szeret órákon keresztül pixelvadászni, esetleg eszementnél eszementebb megoldásokat kieszelni. Sokat segít a játékba beépített szó szerinti segélyvonal is – ez egy telefonfülke, mely a játék bármely pontján hasznos tippeket osztogat, szinte már szájbarágós stílusban, s teszi szinte lehetetlenné a hosszas elakadást. A játék a némileg egyszerűsített fejtörő-dizájn révén azonban meglehetősen lineárisnak érződik: az esetek többségében, amikor találunk egy új tárgyat, hamar rá tudunk jönni, hogy arra konkrétan hol lesz szükségünk egy újabb tárgy megszerzéséhez, és így tovább egészen a fináléig. Aligha segít továbbá a helyzeten, hogy a rémálom színhelyéül szolgáló Strangeland karnevál csupán néhány apró képernyőből áll, a játék így kifejezetten klausztrofóbiás hangulatot is kelt – lehetséges, hogy ez szándékos volt, aki viszont számos változatos helyszínen játszódó, nagybetűs Kalandra vágyik, az szerintem ezen a téren csalódni fog.

Rövidre zárt történet

A némileg egyszerűbb, könnyebben kibogozható fejtörők miatt még aligha tudnám végleg leírni a Strangeland-et – ami azonban sokkal elszomorítóbb volt számomra, az a történet. Vagy pontosítva: annak hiánya. Félreértés ne essék – kifejezetten tetszik, amikor egy játék szimbólumokkal, metaforákkal tűzdeli tele narratíváját. Az ilyet értékelem, s leszólni sem fogom. A gond csak az, hogy a sztori egyáltalán nincs kifejtve, s ezt minden túlzás nélkül állítom. A legalapvetőbb kérdésekre kapunk egy-egy gyors választ: megtudjuk, ki a nő, miért halt meg, mi az a Strangeland és miért rekedt itt szerencsétlen hősünk. Különösebb nyomozómunkát nem kíván meg a dolog, s azt szinte már meg sem említem, hogy az ezáltal kibogozott sztori is körülbelül a klisék legnagyobbikával operál, melyet tucatszor láttunk már feldolgozva játékokban, filmekben, s könyvekben egyaránt. Nagyobb probléma, hogy az egész narratíva úgy van előadva, mintha az irodalomtanár szépen felolvasna egy roppantul leegyszerűsített vázlatot, hogy nesze fiam, ezekből a kulcsszavakból írjál nekem holnaputánra egy négyoldalas esszét. A játék viszont nem csak, hogy nem írta meg az esszét, de még csak be sem ment az órára. A lényeg az, hogy a történetről a játék körülbelül annyit árul el, hogy „igen, ez meg ez történt” és kész – ezeket nem fejti ki bővebben, nem mutatja be mélyebben a karaktereket és azok múltját, motivációit, vagy személyiségét... szóval úgy körülbelül semmit nem csinál. Csupán a játék végén kitér a mentális egészségre és a tragédiák leküzdésére egy pár percig, aztán szépen jön is a stáblista, úgyhogy nem is igazán tudtam semmilyen érzelmi kapcsolatot kialakítani sem a történettel, sem a karakterekkel, lévén, hogy konkrétan az égvilágon semmit nem tudok ezekről az emberekről; a játék csupán elvárja, hogy a sok-sok hiányzó mezőt mi magunk töltsük ki saját interpretációinkkal. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy a játék – vagyis inkább annak sztorija – véget ér, mielőtt lett volna esélye érdemben elkezdődni.

Összegezve

Mondhatom azt, hogy nem szerettem a Strangeland-el játszani? Azért azt nem. A sötét hangulat beszippantott, egy darabig jól el is csevegtem a bizarrabbnál bizarrabb karakterekkel, valamint a szinkronszínészi játék is kellemes volt. Játszottam ennél sokkal borzalmasabb alkotásokkal is. Tényleg. Még a fejtörők relatív egyszerűségén sem tudtam annyira kiakadni, habár a hardcore puzzle-megszállottak nyilván nem valószínű, hogy kielégítőnek fogják találni a felhozatalt. A sztori... nos, az viszont hatalmas csalódás volt. Nem tudom, én vártam-e túl sokat azzal, hogy egy épkézláb történetre vágytam; ehelyett a játék hozzánk vágja hősei tragikus életének lábjegyzetre rövidített változatát, aztán gondol egyet, és – mint aki jól végezte dolgát – szépen véget is ér, mindennemű magyarázat vagy kifejtés nélkül.

Discussions

If you liked this article, follow us on our channels below and/or register!