Valahogy a végzet úgy határozott, hogy egy újabb kooperatív horrorjátékkal ismertet meg, melyben sokadmagunkkal próbálunk feladatokat teljesíteni, miközben egy vérszomjas szörny kerget fel és alá. Először ugye ott volt a Macabre, egy többnyire felejthető és – őszintén szólva meglehetősen unalmas – próbálkozás, melyről nem voltam túl jó véleménnyel, most pedig itt a Species: Unknown, egy erősen Alien: Isolation beütésű produkció, melyre ugyan bőven ráférne legalább kétszer ennyi tartalom, a jó hír viszont az, hogy maga a játék élvezetes. Hála istennek.
Négy ember és egy űrállomás
Az alapfelállás amúgy zseniális: egy maximum négyfős csapat tagjaként egy titokzatos űrállomást fedezünk fel, megérkezésünkkor azonban legénység helyett csak hullákat találunk – bizony, az helyszínen elszabadult egy idegen életforma, nekünk pedig úgy kell ügyes-bajos dolgainkat intéznünk, hogy közben ne váljuk a lény vacsorájává. A Species: Unknown minden porcikáján érződik a zseniális Alien: Isolation hatása: a jelenlegi verzióban felfedezhető űrállomás egyből a Sevastopol-t juttatta eszembe, sőt, még a játék zenei aláfestése is szinte egy az egyben ugyanazt a nyugtalan, ominózus hangulatot teremti meg, mint Ridley Scott 1979-es klasszikusa.
A játék misszió-alapú struktúrával operál, és a jól bejáratott „soha nem tudjuk, mit kapunk” alapelvvel működik, tehát véletlenszerű, hogy egy misszióban épp melyik szörnnyel gyűlik meg a bajunk a lehetséges ötből. Ilyen szempontból tehát tényleg kicsit olyan a dolog, mint az a bizonyos bonbon-doboz a Forrest Gumpból, kivéve, hogy itt csoki helyett szörnyeket kapunk, és minket esznek meg. A nehezebb küldetések amúgy egyre nagyobb kihívásokat jelentő módosítókkal indulnak: van, hogy bizonyos típusú fegyvereket nem használhatunk, de például olyan is, hogy pénzbe kerül minden egyes gyógyítás és lőszer-újratöltés, az összeg pedig a misszió végi fizetésünkből kerül levonásra. S ha már így szóba jött a fizetés: mire költhetjük el játékbeli pénzünket? Nos, fejlesztésekre. Jobb staminára, hogy tovább tudjunk sprintelni, hosszabb ideig tartó kézilámpára, vagy erősebb páncélzatra, hogy jobba bírjuk a gyűrődést. Ezeken túl extra szerszámokat is beszerezhetünk, így akad többek között egy hordozható, magunkba lőhető gyógyító-tű is, mellyel néhányszor visszatölthetjük az életerőnket, de konkrét futurisztikus sci-fi pajzs is, mellyel a szörnyek támadásait tudjuk egy bizonyos szintig kivédeni, leblokkolni.
A játék mindenesetre a szörnyetegek sokrétűségétől (is) válik különlegessé, ezek az űrborzalmak ugyanis mind-mind másféleképpen vadásznak ránk: van, amelyik a hullákat támasztja fel, és zombikként küldi őket ránk, de olyan is, mely a fejünkre próbál ugrani, vagy éppen az arcunkat tépi le – de csak akkor, ha egyenesen a szemébe nézünk, és nem rántjuk el tekintetünket időben. A szörnyek természetesen mind-mind más sajátosságokkal és gyengepontokkal is rendelkeznek, mely más-más stratégiát követel meg a szituációtól függően. Szintúgy nagyon hangulatosnak találtam, hogy első körben mindig az űrállomás egykori legénységének holttesteit kell megvizsgálnunk – hogy konkrétan épp melyik szörny téblábol az állomáson, azt többek között a hullákon fellelhető sebek alapján tudjuk megállapítani. Ami pedig konkrét teendőinket illeti (mármint azon túl, hogy „ne halj meg”), itt négyféle missziótípust kapunk: 1. öld meg a lényt, 2. fogd el a lényt, 3. szerezd meg és vidd ki az állomás fekete dobozát, és 4. repítsd a levegőbe (űrbe?) az egész kócerájt az önmegsemmisítő procedúra beindításával. Ezek természetesen más-más teendőkkel járnak, melyek az ötféle szörny sajátosságaival kombinálva egy meglehetősen élvezetes, olykor tényleg félelmetes és kaotikus élményt tudnak produkálni.
Hiányosságok
A projekt jelenleg még csupán Korai Hozzáférésen érhető el, s habár az alapokkal többnyire nincs gondom, a játékot egyelőre kicsit tartalomhiányosnak éreztem. Meg úgy általánosságban néhány változtatást is szívesen látnék. Egy konkrét meccset elindítani például már most fájdalmasan hosszú időbe telik: a bázisunk egyrészt feleslegesen hatalmas és üres, nekünk meg előbb a misszió-választó számítógépig kell elfutnunk, utána meg le a hangárba, hogy felszálljunk a hajónkra, ezután meg még jön egy percnyi átléphetetlen átvezető animáció, ahogy megérkezünk az űrállomásra, a végére pedig már elunja az ember az életét. Ezzel szemben vegyük például a Deep Rock Galactic-ot, melyben kiválasztjuk a küldetést, felszállunk a karnyújtásnyira állomásozó hajóra, néhány másodperc eltelik, és ripsz-ropsz bent is vagyunk a pályán. A különbség ég és föld.
A szörnyfelhozatal továbbá... nem rossz, de szerintem van még mit csiszolni rajta. Konkrétan arról van szó, hogy egyes szörnyek ugyan rendkívül félelmetesek, mások azonban egyszerűen unalmasak. Ott van például a lebegő-teleportáló szellemszörny, amire nem szabad ránézni, mert felfalja az arcunkat. Na, ő például csupán egy enyhe kellemetlenségnek felel meg, mint amikor leönti magát kávéval az ember, és bosszankodva káromkodik. Akárhányszor ezt a szörnyet kaptam egy misszióra, már el is párolgott a lelkesedésem. Érdemes még tudni továbbá, hogy a játék jelenlegi Korai Hozzáféréses verziójában csupán egy (1) pálya játszható, mely még csak nem is procedurálisan generált, tehát felépítése minden misszió során azonos. Ami végülis olyan szempontból segít, hogy az ember egy idő után már fejből fogja tudni, hogy az állomáson mi hol van, de én speciel jobban örültem volna egy kis változatosságnak.
Ami a játékmódokat illeti, a Species: Unknown többnyire egyedül játszva is megállja a helyét, de ekkor mindenképpen extra kihívásokkal és teljesen más hangulattal kell számolnunk; nagyon úgy érzem, hogy elsősorban kooperatív játékra találták ki a dolgot, a solo pedig inkább csak azért van, hogy olyan is legyen. Gondoljunk bele: ha többedmagunkkal játszunk, akkor például valaki eltereli a szörny figyelmét, míg a többiek közben szépen szaladnak tovább, hogy végezzék a dolgukat és haladjanak a misszióval. Ha viszont egyedül vagyunk, akkor a szörnyeteg figyelme 100% ránk hárul, és soha, de soha nem fog békén hagyni – ez érthetően meg tudja nehezíteni a feladatok gördülékeny végrehajtását, de egyben feszültebb, túlélőhorrorosabb hangulatot is kölcsönöz a játéknak. Lehet, hogy van, akinek pont ez fog bejönni.
Összességében milyen játék a Species: Unknown?
Hogy jelenlegi állapotában ajánlanám-e a játékot? Hát, az attól függ. Az ötlet kiváló, a játék pedig bőven tud élvezetes lenni, még Korai Hozzáféréses hiányosságai ellenére is, viszont a szörnyek változó minősége és a jelenleg elérhető egyetlen – így néha repetitívvé váló – pálya kicsit rontanak az összképen. Akiknek azonban vannak barátai, ismerősei, akikkel tud kooperatívban partizni (és ugyanúgy bele vannak zúgva az Alien-es atmoszférába, mint én), azok számára egy többnyire élvezetes, ám jelenleg kicsit még vérszegény élményt fog nyújtani a Species: Unknown, mely némi extra csiszolással szerintem egy fantasztikus multiplayer játékká nőheti ki magát a jövőben.
A Species: Unknown a Steam-en érhető el.
