You're reading the Hungarian version of this article.Click here to read the English version.

Majdnem cuki horror az emeleten – Almost My Floor Ismertető

Gare – 2021. augusztus 25. 16:35
Share on

Esetenként előfordul, hogy találkozom egy játékkal, mely arra kényszerít, hogy bizonyos dolgokat megkérdőjelezzek – például azt, hogy nem-e kezdek kiöregedni. Túlságosan szőrösszívű lennék? Folyton panaszkodó, nyöszörgő vénember lettem, aki képtelen meglátni a szorgos fejlesztők munkájának zamatos gyümölcsét? Ezen kérdések körülbelül 2.94 másodpercig lézengenek az elmémben, miután szépen el is tűnnek, s rájövök, hogy nem, nem én vagyok túl szőrösszívű, hanem a játék egész egyszerűen... nos, nem lett valami jó, én pedig próbálom keresni a kifogásokat. Pedig nem kéne. Úgyhogy körülbelül itt tartok az Almost My Floor című point & click kalandjátékkal is, melyről tényleg szerettem volna pozitív kritikát írni, de egyszerűen nem tudok, mert szerintem nem érdemli meg.

Üres történet és robot-párbeszédek

Maga az alapfelállás klassz, ezt elismerem. Sőt, ez keltette fel érdeklődésemet a projekt iránt. Hősünk egy elátkozott apartmankomplexusban reked, hol csak úgy hemzsegnek a furcsábbnál furcsább lények, a játékos meg csak vakarja a fejét, hogy ez valóban megtörtént-e, vagy csak a főhős elméjének a része. Könnyű tehát látni, hogy ebből az alapfelállásból hogyan lehetett volna egy érdemleges pszichológiai horror-sztorit kikavarni. De nem így alakultak a dolgok, úgyhogy nem is kerülgetem a forró kását: a játék története... nos, nem lett valami jó. Már az első körben feltűnt a dialógusok gyatrasága, s merem gyanítani, hogy a szövegeket egyetlen, az angol nyelvet jól és folyékonyan beszélő egyén nem nézte át. Találkozunk itt furcsán szerkesztett mondatokkal és nyelvtani hibák tömkelegével, melyek révén a karakterek inkább robotok látszatát keltik, mint élő-lélegző karakterekét – ugyanis körülbelül egyikük sem beszél úgy, mint egy valódi ember. A dialógusok így menthetetlenül szárazak, a karakterek humorában körülbelül annyi élet van, mint egy hatezer éves múmiában, a történetet pedig képtelen komolyan venni az ember – habár ezt a tényállást már az is elősegíti, hogy maga a sztori két, maximum három óra hosszú, meg az is, hogy a történetvezetés egy nulla és a karakterek kibontakozására, mélyebb bemutatására a játék egyáltalán nem szán időt. Úgyhogy nem csak a nyelvtannal van itt gond.

Egyszerű fejtörők

Fejtörők terén sem rózsásabb a helyet – sőt, a fejtörő-dizájn aktívan a játék ellen dolgozik. A fejezetek túlnyomó része egy egyetlen képernyőből álló helyszínen (általában egy folyosón) játszódnak, úgyhogy érdemleges felfedezésre sok alkalmunk nincs. Minden szükséges tárgy egyből ott hever a lábunk előtt – nekünk csak fel kell szippantanunk őket, majd használnunk őket a szintúgy az orrunk előtt lévő kulcspontoknál. Az Almost My Floor fejtörői többnyire fantáziátlanok, némelyikük pedig egyenesen nevetséges és/vagy banális – külön emlékszem a feladványra, mely során egy számítógép jelszavát kell megtalálnunk... s bizony meg is találjuk, méghozzá a számítógép alatt lévő fiókban, körülbelül 2 másodperc alatt. És ennyi. Ez a már-már gyerekes egyszerűség jellemzi sajnos a kaland tetemes részét, és akkor még nem is említettem az idegölő quick time event-eket – mert bizony ilyeneket is kapunk, így 2021 második felében. Valahogy úgy éreztem, hogy a fejtörőket nem az átlag-kalandjátékosnak, hanem elsősorban egy fiatalabb (12 vagy az alatti) korosztálynak próbálták belőni.

Horrorisztikusan cuki szörnyek

A művészi vonalat sem értettem teljesen. Míg a játék megpróbál (sikertelenül) elmesélni egy többnyire komoly történetet szörnyekről, gonoszságról és gyilkosságokról, a vizuális stílus mindent megtesz, hogy keresztbe tegyen ennek az elképzelésnek, maguk a szörnyek és a rémálom-víziok kivitelezése ugyanis olyan – és itt ismételnem kell magam –, mintha azokat egy kifejezetten fiatalabb korosztálynak szánták volna. Maguk a rajzok nem szörnyűek, ezt beismerem – a gyengén megvilágított folyosók, helyszínek valóban klasszak tudnak lenni itt-ott. De a szörnyek abszolút gyerekmesébe illő – szinte már cukis – megrajzolása révén képtelen az ember horrorjátékként kezelni ezt az ún. horrorjátékot, mivel az egésznek olyan hangulata van, mint egy szombat reggeli rajzfilmnek. A borzalmas történetmesélés és a frappáns angolsággal még csak köszönőviszonyban sem lévő dialógusok már így is elég kárt okoznak, de sajnos még a vizuális stílus sem képes azt hozni, amit kéne.

Összességében milyen játék az Almost My Floor?

Őszinte leszek, mint mindig: voltak bizonyos elvárásaim a játékkal, a demó pedig anno kifejezetten pozitív élményként maradt meg bennem. Volt a projektben potenciál. De most, miután végigvittem, egyedül csalódottságot és frusztrációt érzek. A fejtörők borzalmas egyszerűségén talán még el is tudnék siklani (felfogom úgy, hogy egy elsősorban casual/kezdő rétegnek készült a játék), de arra még én sem számítottam, hogy a történetmesélés egy siralomvölgy lesz, meg hogy a karakterek ennyire a nagy nullát fogják hozni – ez a két tényező pedig rengeteget árt a játéknak. Az Almost My Floor-t így nem tudom ajánlani sem az elmés fejtörők, sem a szellemes, jól kidolgozott történetvezetés rajongóinak – sőt, igazából nem is tudom, hogy kinek tudnám ajánlani. A képregényszerű vizuális stílus itt-ott jól néz ki, és a jó, valamint gonosz megoldással bíró fejtörőkről is alapvetően elmondható, hogy nem rossz ötlet. De a játék még így is többnyire egy 2-3 órás időpazarlásnak érződik, ezt az időt pedig másba is lehet fektetni – mondjuk egy jó filmbe. Vagy akármi másba. Úgyhogy aki nem szeretne órákig klikkelgetni és borzalmas dialógusokat olvasgatni, az véleményem szerint nyugodt szívvel kihagyhatja az Almost My Floor-t – nem veszít vele semmit.

Discussions

If you liked this article, follow us on our channels below and/or register!