Látványos művészhorror, mely nyújthatott volna többet is – One-Eyed Likho – Ismertető

Egy dolog (a sok közül), melyet mindig is kedveltem az indie játékokban, hogy állandóan képesek meglepni. Akárhányszor megfordul bennem a gondoltat, hogy én bizony már láttam mindent, mindig jön egy egyedi vizuális stílus, egy ötletes alapfelállás, vagy akármi más, amely láttán azt mondom, hogy „na igen, ez tényleg nem rossz”. Hasonló esetről tudok beszámolni a Black Book-ról ismert Morteshka fejlesztőcsapatának új projektje, a One-Eyed Likho kapcsán is: a játék egyből fejest is ugrik a szláv mondakör tengerébe, s egy esztétikai szempontból mindenképpen lenyűgöző világot tár elénk a maga módján. Aki azonban egy gyönyörű festménynél többet szeretne, az nem biztos, hogy jó helyen jár.

Művészi horror

Kezdjük is a dolgokat egy rövid definícióval: mi is a One-Eyed Likho? A készítők ugye belső-nézetű horror-kalandként mutatják be, ezzel a leírással pedig én sem tudok nagyon vitatkozni – történetünk a 19-ik századi Oroszországba kalauzol el, főhőse pedig egy kovács és egy szabó, akik a szláv mondakör rémével, a Likho-val találják szemben magukat. Időnk nagy részét túlvilági tájak felfedezésével fogjuk tölteni – a művészien monokróm mesevilágban gyufákat gyújtva csiholunk fényt, de így tudjuk lángra lobbantani is az utunkat álló tárgyakat, bútorokat és egyéb torlaszokat is. Az utazás természetesen nem csak gyufa-gyújtogatásból áll majd: helyenként fejtörőket is oldunk és talányokat fejtünk meg, habár azt is érdemes leszögeznem, hogy itt túl sok kihívásra ne számítsunk. Sőt. Úgy fogalmaznék, hogy a kaland fejtörőit személyes meglátásom szerint többnyire a casual, könnyedebb játékokat preferáló gamer-rétegnek tervezték, a megoldások pedig az esetek nagy többségében szinte magától értetődőek, kifejezetten nagy agytornát nem követelnek meg.

Mindezzel amúgy nincs is probléma, hiszen nem minden játéktól várja el az ember a nyakatekert komplexitást vagy a tenyérizzasztó nehézségi szintet. A One-Eyed Likho könnyen játszható, casual-orientált projektnek érződik, hol a játékmenet soha nem gátolja az élmény többi részének kibontakozását: persze, akad itt-ott néhány szimpla fejtörő és egy-két lopakodós jelenet, a reflektorfényben azonban nagyrészt a szláv folklór és annak gyönyörű vizuális reprezentációi maradnak. No meg a történet is, habár a játék ezen része véleményem szerint sokkal jobban is ki lehetett volna fejtve – a kovács és a szabó ugyan csevegnek, s egyfajta barátság is kötődik kettejük között, de valahogy nem tudtam elmerülni se a narratív szálban, se hőseink kálváriájában, mely számomra inkább több kérdéssel szolgált, mint válasszal. A szláv mondakör iránt érdeklődők mindenesetre számos gyűjtögethető tárggyal és mesével üthetik el az időt, a játék ugyanis opcionális, azaz kihagyható fejtörőkkel is kecsegtet számos zárt láda formájában – a ládákat egy kombinációs zár védi, a kombináció megfejtése pedig általában egy kis extra (de nem túl sok) gondolkodással jár.

A gonosz boszorkány

Ez valószínűleg aligha lesz nagy meglepetés, de a játék néha egész jól találja el a horror-hangulatot is. Nem tudom, miért vannak rám ekkora hatással a „gonosz boszorkány” típusú karakterek (első körben talán az 1990-es Boszorkányok című film irányába tudok mutogatni), de a lényeg, hogy a Likho jeleneteit meglehetősen hatásosnak találtam. A játék egyfajta főgonoszként építi fel a karaktert, aki a kaland több pontján is érezteti jelenlétét néhány hangulatos ijesztéssel, a történet azonban nem szalad el teljes mértékben a horror irányba, s nem is az a célja, hogy a frászt hozza az egyszeri játékosra. Ugyan akad a játékban néhány jelenet, amikor a Likho elől kell menekülnünk, vagy esetleg lopakodva elkerülnünk a figyelmét, ezek a szekvenciák azonban ritkán fordulnak elő, s egyáltalán nem képezik a játékélmény szerves részét – habár azt sem tagadhatom, hogy mindenképpen dobnak egy kicsit az összhatáson.

Összességében milyen játék a One-Eyed Likho?

Fő dilemmám tehát elsősorban az, hogy konkrétan kinek is tudom ajánlani a játékot. Nos, ha egy rövid, körülbelül 4-5 óra hosszú élményre vágyunk, melynek minden porcikáját átitatja a szláv folklór, s mely elsősorban a hangulatra és a vizuális prezentációra fekteti a hangsúlyt, a One-Eyed Likho fekete-fehér fantáziavilága ezt a feladatot tisztességesen látja el. Az egyszerű, kihívásmentes fejtörő-felhozatal és az itt-ott feltűnő lopakodós horror-részek is belepasszolnak a játék könnyed, casual-orientált DNS-ébe, a kellemesen lázálom-szerű átvezető jelenetekről nem is beszélve. Nagyobb gondot azoknak fog okozni a projekt, akik komplexebb, mélyebb élményt szeretnének, erősebb történeti szállal. Számukra lehet, hogy némileg csalódást fog okozni a kaland – művészi és hangulatos játék, mely témáját tekintve is figyelemre méltó, innovációi azonban többnyire a vizuális térre korlátozódnak, míg a játék többi része „csupán” az elfogadható szintet üti meg. Mindez pedig nagy kár, mert szerintem sokkal többet is ki lehetett volna facsarni ebből az alapötletből.