Felejthető Jurassic Parkos életérzés – Macabre Korai Hozzáférés – Ismertető

Bevallom, papíron nagyon jó ötletnek tűnt a Macabre. Felvázolom, miről van szó: egy sűrű vadonban kószálunk – vagy egyedül, vagy csapattársainkkal közösen –, és ilyen-olyan feladatokat oldunk meg, mindeközben pedig egy vérszomjas szörny vadászik ránk a sötétből. Méghozzá egy olyan szörny, mely fokozatosan alkalmazkodik és tanul. Első körben tényleg olyan érzésem volt, mintha egy kooperatív, félig-meddig nyílt világú Alien: Isolation-t próbáltak volna összehozni a készítők, mely így leírva amúgy nagyon klasszul is hangzik – a Macabre-vel eltöltött néhány óra azonban engem még nem győzött meg arról, hogy ez működni is fog.

Borzongás barátokkal

Kezdjük az alapoknál. Első körben összeállítjuk csipet-csapatunkat – ha nem egyedül vágunk neki az erdőnek, akkor három barátunkat is meghívhatjuk, hogy négyesben borzongjuk. Szóval miután mindezt szépen kimatekoztuk, indulhatunk is a zónába, hol egyből kapunk is a térképünkre néhány követendő pontot, teendőkkel, felfedezendő helyszínekkel és egy fő-misszióval, melyet végre kell hajtanunk. Ha ez utóbbit letudtuk, és utána még rogyásig tele is tömtük zsebeinket értékes loot-tal, sőt, még néhány opcionális teendőt is beiktattunk, akkor szépen irány a kivezető portál, és szevasz. A csavar, mint fentebb is írtam, abból jön, hogy mindeközben egy vérszomjas zombi-szörnnyel is meggyűlik a bajunk, aki állandóan a nyomunkban lohol, és nagyon szeretné felfalni a vesénket. Oké, szóval ez picit túlzás volt – mármint az „állandóan” rész. Olyannyira, hogy egy-két missziót simán le tudtam tolni úgy, hogy egyszer sem találkoztam a helyi bányarémmel, és még volt időm vígan lootolgatni is. Általában nincs bajom azzal, ha gördülékenyen mennek a dolgok, de egy videojátékban azért szoktam szeretni, ha történik is valami, ezzel pedig el is érkeztünk a legnagyobb problémához, melyet a Macabre kapcsán fel kell hoznom: konkrétan az, hogy a játék az esetek többségében meglehetősen unalmas és egysíkú tud lenni.

Személy szerint egyedül és kétjátékos módban is próbálgattam a dolgot, de a véleményemen nem sokat változtatott a két eltérő játékstílus. Beismerem, képes volt itt-ott ijesztő és hangulatos lenni a játék, és voltak pillanatok, amikor láttam és éreztem, hogy mit is próbáltak itt összehozni a fejlesztők. Amikor az ember meghallja a szörnyeteg jellegzetes visítását a távolban, és elkezdenek ominózus módon pislákolni a kutatóbázis lámpái, az azért kellően izgi volt; szintúgy kellemes, Alien: Isolation-ös emlékeket idézett fel, amikor megpróbáltam a pottyantós vécében, esetleg asztalok vagy ágyak alá bújva elrejtőzni az utánam szaglászó bestia elől. S ha már az Alien-nél tartunk, a Macabre szörnyszülöttje is hasonló játékszabályokat követ: azaz megölni nem tudjuk, csupán ideiglenesen elijeszteni vagy elterelni a figyelmét, úgyhogy érdemes hozzászokni a gondolathoz, hogy gyakran lopakodnunk és bujdosnunk kell, főleg akkor, ha nagyon kiborul a bili.

Befut, lootol, kiszalad

De... mint azt korábban is írtam, a szörnyről aligha mondható el, hogy folyamatosan éreztetné jelenlétét, sőt, képes hosszú percekig is távol maradni, miközben mi szépen lootolgatunk – feltéve, ha nem malmozunk túl sokat egy helyszínen. A játék zónáinak felépítése szintúgy a szörny ellen dolgozik. A meccsek során egy nyílt dzsungelben téblábolunk, ahol elszórva találunk néha kisebb kutatóbázisokat, s amikor ezeken a bázisokon, a négy fal között lootolunk, akkor bizony sarokba tud szorítani a lény, sőt, ilyenkor még relatíve félelmetes is tud lenni. De amint visszajutunk a szabad levegőre, onnantól már nagyon könnyű besprintelni a fák közé, és magunk mögött hagyni a hörgő rémséget, aki ezután kb. bottal ütheti a nyomunkat. Ha a bázisok a néhány félüres, repetitíven összerakott bádogházaknál picit komplexebbek lettek volna, sőt, ha mondjuk földalatti alagútjáratokat is magukban foglalnának, akkor gondolom sokkal több lehetősége lenne a szörnynek is tőrbe csalnia minket, ezáltal fokozva a hangulatot és emelve a téteket. Jelen álláspont szerint azonban úgy jár el az egyszeri játékos, hogy gyorsan beszalad a házba, szétlootol mindent, aztán rohan is vissza az erdőbe, a következő célpont felé. Több bújócska kéne, és kevesebb dzsungelben bóklászás. Legalábbis szerintem.

Vannak a fentieken túl egyéb „apróságok” is, melyek tovább rontják az összképet: nem lehet például ugrani, amit én speciel elég nagy megkötésnek éreztem. Több alkalomra is emlékszem, amikor nagyon szerettem volna átlendülni valamilyen akadály fölött, és szintúgy többször segített volna, ha például enged a játék kiugrani egy-egy ablakon – főleg akkor, amikor a szörnyeteg éppen a szomszédos szobában csúszik-mászik, és vészkijáratot kell improvizálni. A jelen írásomban is gyakran említett loot és lootolás sem hozza a kívánt élményt: a vadonban és a kutatóbázisokon megvizsgálható asztalok, fiókok vagy ládák kb. az esetek felében üresek, ha pedig mégsem azok, akkor is csupán random tárgyakat kukáz össze az ember, melyeknek azon kívül semmi haszna, hogy a meccs végén extra pontokat kapunk belőlük. Néha találunk egy-két hasznos dolgot, de ez ritkaság.

Jurassic Park életérzés

Mindenesetre pozitívumokat is tudok mondani a játékról. Vizuális téren például nem sok gondom volt vele, sőt, eléggé tetszetős is. Az eltérő időjárási viszonyok révén továbbá kellő változatosságot is kapnak a helyszínek, a játék színhelyéül szolgáló vadon pedig remekül adja át a dzsungeles, Jurassic Parkos életérzést, ami nekem speciel nagyon bejött. Főleg az éjjeli missziók során fordult elő, hogy még engem is elkapott a játék varázsa – nagyon jól adták a hangulatot a sötét erdő-rengetegben tornyosuló kutatóbázisok, melyek bejáratait csupán néhány lámpa világít meg, mindeközben az ember pedig állandóan pásztázza a feketeséget, hogy mikor és honnan ugorhat elő a rémség. Kár, hogy a varázs csak rövid ideig tart, a játék monoton és repetitív mechanikái pedig ripsz-ropsz hazavágják azt.

A kipróbálható missziótípusok is kicsit vegyes élményt adtak számomra: volt köztük jó és unalmas is, habár az utóbbiból több volt. Az artifact darabkák gyűjtögetése és a kulcsfontosságú információt tartalmazó laptopok összeszedése aligha érdekfeszítő feladat, de még a „hozd rendbe ezt a robbanásveszélyes reaktort” misszió sem volt olyan izgalmas, mint arra az ember számítana ebből a leírásból. Kaptam viszont olyan küldetést is, mely során vérmintákat kellett vennem magától a szörnyetegtől, méghozzá úgy, hogy egy erre specializált nyílpuskával meglövöm. Na, itt már kicsit felfigyeltem, mert amúgy maga az ötlet is nagyon jó, hiszen arra kényszerít, hogy önként a rém közelébe merészkedjünk. Képzeljük csak el: csapatjáték során mondjuk valaki okosan eltereli a szörny figyelmét, miközben egy másik játékos szépen hátbapuffantja. Egyedül kicsit jobban kellett már stratégiáznom: medvecsapdákat állítottam fel az épület fő bejáratai előtt, csaptam egy kis zajt, hogy előcsaljam a szörnyet, majd – kihasználva az alkalmat, amikor végül belesétált a csapdámba – szépen belelőttem a nyilat. Egy ilyen típusú missziónál pedig bizony már érezni a nyomást, a hangulatot, a horrort, még ha csupán rövid ideig is. Sőt, szinte már el is kezdtem élvezni a játékot néhány perc erejéig. Aztán a következő misszióval jött újra az unalomba torkolló artifact gyűjtögetés, rövid életű lelkesedésem pedig ment is gyorsan a levesbe.

Összességében milyen játék a Macabre?

MacabrePlatform: WindowsGenre: Action, Adventure, RPGDeveloper: Weforge StudioPublisher: Weforge StudioRelease: 09/27/2025Egy ilyesféle misszió-alapú játéknál a következő kérdések merülnek fel: mi csábít majd vissza a játékhoz minden nap, esetleg minden héten? Másrészt mi motivál arra, hogy ne dobjam be a törölközőt néhány küldetés után? Nos, ez fogas kérdés. Mármint kérdések. A válasz pedig valószínűleg a korábban elhangzottakhoz köthető: a Macabre ugyan képes itt-ott elvétve valódi hangulatot teremteni, s ebben még a jó vizuális stílus is megsegíti, de sajnos még így is eléggé felejthető, könnyen megunható élmény lett. Ha brutálisan őszinte szeretnék lenni, azt mondom, hogy egyszerűen nem fogtak meg és nem kötöttek le annyira az alapvető játékmechanikák, hogy ne mondjam azt már néhány meccs után is, hogy oké, köszi, ennyi elég volt ebből – ezáltal pedig nem is igazán tudom fenntartások nélkül ajánlani a játékot. Mindenesetre látom a potenciált a projektben, s néhány jövőbeli javítással és esetleges változtatással akár még érdemleges kooperatív horrorrá is válhat, de számomra ez egyelőre még kicsit kevés volt.

A Macabre Steam-en és az Epic Games Store-on érhető el.