Egy kellemesen bizarr tragikomédia, mely túl hamar ér véget – INDIKA – Ismertető

Aki annak idején kipróbálta az INDIKA demóját, az valószínűleg könnyen megérti, hogy miért vártam oly izgatottan az Odd Meter fejlesztőcsapatának projektjét – egy több szempontból is furcsa narratív kalanddal van dolgunk, mely egy bizarr, alternatív Oroszországba kalauzol el a 19-ik században, s szabadon keverednek benne a tragikus és komikus elemek egyaránt. Egy szó, mint száz, a játék egyedi stílusát és hangulatát abszolút felüdülésként éltem meg. 8-bites retro zenék, szinte Monty Python-ra emlékeztető bizarrul komikus jelenetek, nyomasztó hangulat és vallási kérdések – ezek így már leírva is egy rendkívül érdekes videojáték-koktélt eredményeznek, az INDIKA pedig több szempontból is kielégítő élménnyel szolgál. Mindezek ellenére mégis picivel többet vártam volna tőle: lehetett volna vadabb, elborultabb és formabontóbb is – ehelyett azonban inkább egy szokványos walking simulator-t kapunk a történet második felében, mely kicsit veszít kezdeti lendületéből. Még így is emlékezetes játék lett az INDIKA, de én speciel messze több potenciált láttam az alapötletben.

Az ördög a részletekben rejlik

Az INDIKA története egy sötét, lehangoló kolostor falai között veszi kezdetét, hol az élet kemény, az emberek szíve pedig olyan hideg, mint magát az épületet betakaró hóréteg. Hősünk Indika, a fiatal apáca, aki első ránézésre kicsit zavarodott és megszeppent, de azért teszi a dolgát – egészen addig, amíg a kolostor vezetősége azzal a (talán) fontos feladattal bízza meg, hogy kézbesítsen egy (talán) fontos információkat tartalmazó levelet. Indika így nekivág a hófödte pusztának, egyetlen beszélgetőpartnere pedig csupán a fejében meg-megszólaló ördög hangja. Ja, mert ugye ez az alapfelállás, remélem senki nem felejtette el. Gyakorlatilag folyamatosan ott duruzsol a saját kis Cortanánk a fülünkben, mely ezúttal maga a Sátán, s szépen mindenbe beleköt, mindenre van egy-egy kommentje – habár be kell vallanom, nem olyan rossz útitárs az ördög, mint azt az ember gondolná. Néha még szórakoztató is. Mindenesetre Indika később találkozik egy Ilya névre hallgató szökött rabbal, ketten pedig egyfajta spirituális utazásba vágnak, hogy megtaláljanak valami nagy szent MacGuffint, ami aztán majd jól megoldja minden problémájukat. Talán.

Nyomasztó hangulat, morális kérdések

Az utazás során felmerülnek a vallással és a szabad akarattal kapcsolatos kérdések, miközben – egyfajta 19-ik századi turistaként – szépen végigsétálunk a havas vidéken, a sötét fémfolyosókon és a kihalt utcákon, s hagyjuk, hogy fokozatosan átitasson a világ nyomasztó hangulata. Nehéz volt nem cinikus lencsén keresztül tekintenem az INDIKA univerzumára, mely amúgy vizuális stílusa, forgatókönyve és játékmeneti elemei révén tovább erősíti a fentebb említett sötét hangulatot, s folyamatosan érezteti velünk a tehetetlenséget, a céltalanságot. Az első ránézésre fontosnak érződő spirituális utazás végül erőszakkal, részegséggel és reményvesztettséggel végződik, a hatalommal rendelkező figurák bűnei és korrupciója nyilvánvalóvá válik, a zárójelenet pedig egy hatalmas antiklimax, mindennemű valódi megoldás vagy katarzisérzet nélkül. S talán pontosan ez a lényeg. A játék során ugyan gyűjtögetünk „pontokat”, melyekkel képesek vagyunk „szintet lépni”, hogy aztán olyan adottságokat fejlesszünk, mint a Bűntudat és a Megbánás, ezek azonban semmi célt nem szolgálnak azon túl, hogy még több pontot kapunk… mely, mint már említettem, abszolút haszontalan, semmi funkciója nincs. Az egész mintha egy érdekes kis vizuális metafora lenne. Hozzáteszem azonban, hogy a mélydepressziós hangulat ellenére az INDIKA-nak van bőven humorérzéke is: az ördög visszatérő monológjai természetesen mindig adtak okot a szórakozásra, de még ettől eltekintve is akad néhány abszurdul komikus jelenet, melyeken nem tudtam megállni, hogy ne nevessek fel – egyszerűen olyannyira bizarr volt az egész.

Való világ vs. démoni világ

Ami a játékmenetet illeti, az INDIKA többnyire egy rendkívül lineáris kalandot tár elénk, melyben az érdembeli felfedezésre soha nem adatik lehetőség. A játékos gyakran fogja úgy érezni, hogy sínen halad (sőt, egyszer fel is ülünk egy vonatra, úgyhogy ez szó szerint is igaz) és kézen fogva vezetik, miközben Indika és Ilya szépen haladnak előre, megállás nélkül – ha pedig akad is elágazás, az csalóka, a játék ugyanis hamar visszaterel a fejlesztők által kívánt egyenes útra. A játék által felsorakoztatott fejtörők amúgy körülbelül azt a színvonalat hozták, amire a demó után vártam: logikusak, nincsenek túlgondolva, s habár némi tanakodásra és problémamegoldó-képességre ugyan szükség van, szerintem senki nem fog hosszabb ideig elakadni. A játék vége felé amúgy akadt egy rendkívül ötletes, és valamilyen szinten meglepő fejtörő is – kár, hogy az ilyenekből nem volt több. Ez pedig a következő mondanivalómat is altámasztja: a demó egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor Indika körül szó szerint elszabadul a pokol, egész épületek törnek darabokra, a világot pedig vörös fény borítja be. Ekkor a körülöttünk levő tárgyak is jelentősen megváltoznak, az „imádkozás” gombot nyomva tartva azonban helyreállíthatjuk a rendet, s gyakorlatilag oda-vissza váltogathatunk a valós és a pokoli szféra között, mely természetesen a fejtörőoldásban nyer értelmet. Nos, hacsak emlékezetem nem csal, ilyen szekvenciából összesen kettő adódik az egész játékban, ami nagy kár. Reméltem, hogy ez a „való világ vs. démoni világ” dolog egyfajta visszatérő eleme lesz az INDIKA-nak, a történet pedig sokkal jobban ráfekszik majd a természetfeletti fejtörőkre, úgyhogy ennek a hiánya kissé csalódást okozott.

Sajnálatos módon ez az érzés, melyet úgy írnék le, hogy „ez jó, szuper, de lehetne több is”, az INDIKA többi részét, beleértve narratíváját is jellemzi: habár apáca hősnőnk háttérsztoriját elénk tárja a játék, (méghozzá olyan módon, amit jobb, ha nem árulok el), s „célunkat” végül is elérjük a kaland végeztével, mégis úgy éreztem, többet is ki lehetett volna hozni a dologból. A demóval eltöltött óra után tényleg arra számítottam, hogy a játék sokkal nagyobb hangsúlyt fektet majd az abszurdizmusra, s őszintén reméltem, hogy a történet előrehaladtával egyre furcsább és bizarrabb fordulatot vesz az utazás, mely végül egy Deadly Premonition-t megszégyenítő fináléba torkollik. Sajnos azonban nem ez történt: sőt, a sztori meg veszít is erejéből, a narratíva második fele pedig többnyire üres folyosókon való kutyagolásból áll, miközben Indika és Ilya lehangoló elmélkedéseit hallgatjuk. Lehet, hogy kicsit túl sokat vártam a projekttől, de szerény véleményem szerint jobban is kirúghattunk volna a hámból.

Összegezve milyen játék az INDIKA?

INDIKAPlatform: WindowsGenre: AdventureDeveloper: Odd MeterPublisher: 11 bit studiosRelease: 05/08/2024Összességében azt kell mondanom, hogy valamivel többet vártam az INDIKA-tól, s az sem javítja a helyzetet, hogy az egész játék egyetlen délután alatt letudható – én körülbelül hat óra alatt jutottam el a stáblistáig, habár hozzá kell tennem, hogy rendkívül lassú gamernek tartom magam, tehát szerintem a nagy többség ennél jelentősen gyorsabban fog végezni vele. Az INDIKA tagadhatatlanul egy zseniális alapötlettel állt elő, a kezdeti órák pedig remekül teljesítenek – kár, hogy a végére picit elfogy a szufla. A fejtörők amúgy korrektek, a tragikomikus hangulat jól átjön, a grafika és a vizuális stílus pedig lenyűgöző, a játéknak viszont túlságosan hamar vége szakad, s nincs ideje kiteljesedni. Ettől függetlenül még így is tudom ajánlani, a fentieket azonban mindenképpen érdemes lesz észben tartanunk, mielőtt belevágnánk a kalandba.