Egy eszement grindhouse túlélőhorror vérgőzős varázsa – The Lacerator – Ismertető

„Mégis mi az istennel játszottam?” Ez volt az első gondolat, mely átnyilallt elmémen a The Lacerator utolsó pillanatait követően, miközben épp a stáblistát olvasgattam. Egyelőre még nincs válaszom erre a kérdésre, de nem is biztos, hogy szükségem van rá. A Games From The Abyss fejlesztőcsapata minden szempontból hű maradt nevéhez, játékuk ugyanis tényleg olyan alkotás, melyet csak a pokol legmélyebb bugyrainak legszexisebb tüzeiben lehetett megkovácsolni – egy rövid ám velős élmény, mely sokkol, felkavar, megnevettet és végtelenül összezavar. Mesterien ötvöződik benne az alacsony poligonszámú PlayStation 1-es retro grafika, a klasszikusok által ihletett túlélőhorror-alapok, valamint a grindhouse schlock-filmek egyedi, vérgőzös varázsa – olyannyira eszement, hogy ilyesfélét általában csak olyan bizarr mesemágusoktól szoktunk látni, mint SWERY vagy Suda51. Ha pedig az ő nevüket említem, az szerintem már mutatja is, hogy mennyire meg voltam elégedve a játékkal.

Főhősünk Max, aki szereti a szexet

Az alapfelállás roppant egyszerű: Max, a szexmániás mucsó-macsó tökös gyerek a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb pornósztárja, stábját és ő magát is azonban elrabolta a Lacerator-ként ismert pszichopata őrült. A gyilkos búvóhelye válik Max új börtönévé, ő azonban saját kézbe veszi a dolgokat (feltéve, ha van még keze), és elindul rendet tenni a helyi rondaságok között, hogy aztán – lehetőleg végtagjaival egyetemben – elmeneküljön a Lacerator vérrel áztatott labirintusából. A játék ezáltal kb. engem öt perc alatt meg is vett, és 100% benne voltam a buliban, ez pedig már önmagában is teljesítmény; ami ezután következik, az az eszementség netovábbja – a bizarr humor, a PlayStation 1-es kockás grafika és a dialógusok nagy többsége mind-mind hozzájárulnak a játék abszurdan szórakoztató hangulatának megteremtéséhez. Maga a történet is kecsegtet néhány váratlan – valamint egy-két nagyon váratlan – momentummal, ezt leszámítva azonban szépen gyorsan fel is göngyölíti a dolgokat: egy végigjátszást körülbelül két óra alatt le lehet zavarni. Ez azonban aligha minden: számos eltérő útvonal és alternatív végkifejlet várja, hogy felfedjük őket, úgyhogy aki a játék minden egyes porcikájára kíváncsi, annak bizony többször is neki kell majd futnia a kalandnak.

Túlélőhorror a javában

Ami a játékmechanikákat illetni, a The Lacerator többnyire a túlélőhorror régi nagyjai által kitaposott ösvényen halad: egy szerteágazó, labirintusszerű helyszínt fedezünk fel, miközben csapdákat kerülgetünk, fejtörőket oldogatunk, tébláboló zombikat puffogtatunk, valamint a tárgyainkat rendezgetjük. Ez utóbbi – mármint a tárgyrendezgetés – amúgy talán az egyetlen dolog, mellyel nem voltam teljesen megelégedve;   inventory-kapacitásunk egyrészt rendkívül véges, másrészt, ha eldobunk egy tárgyat helycsinálás céljából, az bizony örökre elveszik. Ez nem egyszer azt eredményezheti (sőt, nálam eredményezte is), hogy néha a kincset érő lőszertől vagy esetleg egy gyógyító tárgytól kell megszabadulnunk, ha helyet szeretnénk csinálni egy, a továbbjutáshoz elengedhetetlen kulcs-tárgy számára. Ez még önmagában nem is volna hatalmas érvágás, a gond viszont az, hogy a játékban nincs semmilyen Resident Evil-beütésű tárolóláda, melyben felesleges holmijainkat tudnánk lepakolni. Ami kellemetlen tud lenni.

Külön ínyencség amúgy, hogy a játék támogatja a klasszikus, fix kameranézetes (és „tankos” irányítású) nézőpontot, valamint a későbbi Resident Evil címek által képviselt váll mögötti third-person módot is. A két mód között amúgy a játék során szabadon váltogathatunk saját ízlésünk és igényeink szerint, habár véleményem szerint a váll mögötti nézet jóval megkönnyíti a dolgunkat, a fix kamerás verzióban ugyanis jóval körülményesebb mind a navigáció, mind a lövöldözés. S ha már így szóba jött a Resident Evil, a The Lacerator mentési rendszere eltér picit a klasszikusoktól: manuális mentési pontok helyett csupán automatikus, és amúgy relatíve ritkán elszórt checkpointokat kapunk. Nekem ezzel speciel nem volt gondom, lévén, hogy az egész játék alapfelállása is azzal a koncepcióval operál, hogy ha az ember valamilyen nagy hibát követ el (mondjuk véletlen leamputálja a lábát), akkor is folytatnia kell a kalandot, s nem tud percenként állást tölteni.

Mint fentebb is utaltam rá, a The Lacerator egyik meghatározó elemeként szolgál, hogy Max a kaland előrehaladtával számos végtagját és testrészét is elveszítheti egy-egy váratlan ás hirtelen jött fűrészcsapdás amputáció miatt. S habár így elsőre azt gondolná az ember, hogy ez meglehetősen nagy hátrányt okoz majd, a játék gyakran gondoskodik arról, hogy végtagmentesen is tudjunk boldogulni a magunk módján: ha például a lábunkat vágják le, az ugye a földre kényszerít, kúszva-mászva azonban olyan egyedi helyekre is be tudunk például jutni, ahova másképp nem. Mondok egy extrémebb példát: egy ponton szereztem egy láncfűrészt, melyet szépen hozzá is csatoltam leamputált lábamhoz, így téve szert egy meglehetősen Evil Dead-es beütésű – és amúgy rendkívül menő – közelharci fegyverre. A tanulság tehát a következő: amikor egy ajtó bezárul, mindig nyílik egy másik... és néha még láncfűrész is lapul mögötte.

Természetesen nem azt próbálam sugallani, hogy mindig jobban jár az ember az amputációval, hiszen akadnak olyan részek is, ahol bizony mindkét kezünkre vagy lábunkra szükségünk lehet. De ha ugye másodszorra vagy harmadszorra is nekiveselkedünk a játéknak, akkor többek között már tudni fogjuk előre, hogy konkrétan hogyan is kell elkerülnünk azokat a csapdákat, melyekbe korábban nagy buzgón beleszaladtunk.

Összességében milyen játék a The Lacerator?

Így végezetül még csak azt szeretném a fentiekhez hozzáfűzni, hogy én speciel csak tisztelni tudok egy olyan játékot, mely ekkora gyakorisággal volt képes hatalmas „WTF?!” felkiáltásokat kicsalni belőlem. A The Lacerator pedig pontosan ezt tette: egy végtelenül eszement, büszkén bizarr paródia, mely remekül figurázza ki a horror műfajt, én pedig személy szerint minden egyes elborult percét imádtam. Mutatnék is neki egy thumbs-upot, ha nem vágták volna már le a karomat. De hát ez van.

A The Lacerator ma jelenik meg a Steam-en.