Eljött a január, vele együtt pedig a Broken Age első fejezetének megjelenése is – legalábbis a backerek számára. Tim Schafer projectje az elmúlt év során kellemetlen anyagi helyzetben találta magát, a Double Fine csapatának pedig szembe kellett néznie a keserű igazsággal: fogyóban a tőke, a játék egy jelentős részét pedig elképzelhető, hogy ki kell majd vágni. Schafer nem volt hajlandó saját szellemi termékét a kés alá fektetni, s megszületett a döntés, hogy a Broken Age végül két részben jelenjen meg. A január 14-én zárt ajtók mögött kiadott verzió tehát ezt az első részt tartalmazza, a következőkben pedig veszünk egy gyors pillantást a kész – pontosabban félkész – termékre.
Egy fiú, egy lány és két teljesen más világ
A Broken Age narratívája – ahogy a játék címe is sejteti – két eltérő részre lett osztva. Egyik főszereplőnk Vella, egy fiatal lány, akit a történet kezdetekor saját családja készül a Mog Chothra névre hallgató legendás szörnyetegnek feláldozni. Másik hősünk pedig Shay, a világűr kellős közepén egy elhagyatott űrhajóban napjait tengető fiú, aki az unalomig ismert, folyton ismétlődő napi rutin helyett egy veszélyekben és kalandokban gazdag élet után vágyakozik – a hajó mesterséges intelligenciája azonban a fejébe vette, hogy Shay-nek az idők végezetéig a hideg falak között kell maradnia saját testi épségének megőrzése érdekében. Vella történetét végigkövetve talán erősebben érződik a klasszikus point and click vonal – adott egy hősnő, aki egy élet-halál szituációból kivergődve egyik településről a másikra utazik, hogy célját – a szörny legyőzését – valamilyen úton-módon véghez vigye. Shay űrhajója ezzel szemben a teljes izoláció mintapéldája, így a változó tájak bejárása helyett egy – többnyire – üres űrhajót feltérképezve kell rájönnünk, hogyan menekülhetünk űrbéli börtönünkből. A két merőben eltérő szituáció így érdekes kontrasztot, változatosságot kölcsönöz a játéknak, melynek révén a kaland nem fullad unalomba, s képes konzisztensen minőségi élménnyel szolgálni. Hogy kettejük sorsa végül hogyan fonódik össze, már az első epizódból kiderül; történet terén a végső konklúzió meghozatala azonban még korai volna – mégis csak fél-játékkal van dolgunk –, a Double Fine ennek ellenére egy-két érdekes meglepetéssel, fordulattal zárta az első fejezetet, melynek eredményeképpen sokan már most tűkön ülve várják a következő adag megjelenését.
Egyedi látvány, atmoszférikus zenei aláfestés
A játék vizuális irányvonalát Nathan Stapley munkásságának köszönheti, kinek egyedi stílusa egészen rendkívüli módon elevenedik meg a Broken Age narratívájában. Első ránézésre nyilvánvalóvá válik, hogy a Double Fine csapata nem kevés energiát fektetett a hamisítatlan Stapley stílus életre lehelésében: mind az animációk, mind a karakterek arcmimikája aprólékosan kidolgozott, és sikeresen hozza a felszínre minden egyes szereplő érzelmeit. A játék átvezető jeleneteinek végignézése közben így könnyen olyan érzése támadhat az egyszeri játékosnak, hogy egy profi módon koreografált rajzfilmmel van dolga – ezen a téren valóban kitett magáért a Double Fine. Hasonlóan dicséret illeti mind az atmoszférikus zenei aláfestést, mind a neves színészekből felépített szinkrongárdát. A mellékszereplők közül külön megjegyzést érdemel a Jennifer Hale által megformált, folyton aggódó édesanyára emlékeztető mesterséges intelligencia, valamint Wil Wheaton paranoiás favágója és az őt „terrorizáló” humanitárius fa – Schafer írói tehetsége – szerencsénkre – nem csorbult az évek során, a Broken Age bizarrabbnál bizarrabb karakterei és szituációi pedig kellemes emlékeztetőként suttogják a fülünkbe, hogy tart még a régi varázs.
Könnyített mentális torna
Potenciális negatívumként mindenképpen a fejtörők nehézségét illik megemlítenünk. Természetesen ez is meg fogja osztani a nagyközönséget: egyesek a kihívást jelentő mentális torna hiányát hatalmas fekete pontként fogják elkönyvelni. Az esetek többségében – egy kivétellel – a birtokunkba kerülő tárgyak közül könnyű eldönteni, hogy melyiket éppen hol kell használni a továbbjutáshoz: így azokat, akik minden helyszínt tüzetesen átvizsgálnak, továbbá minden szereplővel szóba elegyednek, többnyire nem fogja az elakadás veszélye fenyegetni. Véleményem szerint azonban mindenképpen fog akadni olyan játékos is, aki a történet előrelendítésének könnyedségét, a frusztráló elakadások és zsákutcák hiányát nagyra fogja értékelni, és inkább a színes, emlékezetes karakterek, a humoros dialógus és forgatókönyv fogja elnyerni a tetszését. Hosszát tekintve a Broken Age nem tör eposzi babérokra: sztoriját – részben a cselekmény rövidsége, részben a fejtörők egyszerűsége miatt – a legtöbb játékos körülbelül 4 óra alatt le is fogja tudni. Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy ez csupán az első fejezet, így a teljes játék akár könnyedén ki is teheti majd a megkívánt 8 órás hosszat, mely – aki még emlékszik erre – nem különbözik jelentősen a nagy point and click klasszikusok átlaghosszától.
Összegezve, a Broken Age első epizódját mérsékelt sikernek könyvelném el. Gyengébbre sikeredett fejtörői ellenére rendkívül egyedi légkörrel és klasszikus Schafer humorral gazdagon ellátott, élvezetes alkotásról van szó, mely sajnos ugyan nem váltja meg a világot és egyelőre még nem is avatnám halhatatlan klasszikussá, egy végigjátszást azonban mindenképpen megér. Kíváncsian várjuk a következő fejezetet.
