A játék, melyet többek között a 2000-es évek sztoriközpontú FPS klasszikusai ihlettek, a berlini fal ledöntésének napján kezdődik, 1989 novemberében – hősünk Nora, a tudós, ki titokzatos körülmények között eltűnt szeretője után kutatva egy bizarr, mechanikus szörnyetegekkel benépesített párhuzamos univerzumban találja magát.
Sam Lake, a Remedy Enteratinment kreatív direktora hivatalosan is bejelentette, hogy érkezik az Alan Wake felújított remaster kiadása – méghozzá hamarosan.
A játék Whitechapel-ben, egészen pontosan 1886-ban játszódik majd – főhősünk JP Chambers magánnyomozó, kit az őrült Frederick Ulaevan házába szólít kötelessége, hogy utánajárjon a négy fal mögött lappangó természetfeletti titkoknak.
Üdvözlünk a GTOGG “Ígéretes Indie Játékmegjelenések” rovatának 2021 szeptemberi epizódjában, melynek célja, hogy röviden bemutassa az adott hónap érdekesebb indie és nem-mainstream játékmegjelenéseit. Mászóval: „íme egy tucatnyi klassznak tűnő játék, melyekről nem biztos, hogy hallottál”. Címnek ez viszont kicsit túl hosszú lett volna.
A játék története némileg rendhagyó módon lengyel, német és litván szabadságharcosokkal foglalkozik majd, kik ellenséges vonalak mögött lopakodva, olykor a nácik sorai közt elvegyülve küzdenek majd az igaz ügyért a világtörténelem egyik legsötétebb korszakában.
A nosztalgia ereje hatalmas, így általában az sem lep meg senkit, amikor a játékostársadalom egyöntetű üdvrivalgással fogad egy olyan játékot, mely egy régi, nagy becsben tartott klasszikus előtt hódol. Így történt, hogy a Black Geyser: Couriers of Darkness című szerepjáték láttán jómagam is izgalomba jöttem, ugyanis már az előzetes képek megpillantása után nyilvánvalóvá vált, hogy a projektet elég erősen a világszerte népszerű Baldur’s Gate sorozat ihlette. Úgyhogy kipróbáltam.
Szerintem elmondható, hogy még a legjobb játékoknak is akadnak olyan elemei, melyeket egyes emberek a hátuk közepére kívánnak. A Dreamscaper sem kivétel: a belső démonokkal való küzdelmet a klasszikus roguelike-ok műfajbéli sajátosságaival ötvöző akció-RPG ugyan nemes témákkal foglalkozik, mégis úgy érzem, roguelike mivolta egyfajta béklyó is a lába körül.
Esetenként előfordul, hogy találkozom egy játékkal, mely arra kényszerít, hogy bizonyos dolgokat megkérdőjelezzek – például azt, hogy nem-e kezdek kiöregedni. Túlságosan szőrösszívű lennék? Folyton panaszkodó, nyöszörgő vénember lettem, aki képtelen meglátni a szorgos fejlesztők munkájának zamatos gyümölcsét?
Talán nem túlzunk hatalmasat azzal a kijelentéssel, miszerint a „Soulslike” és a „Metroidvania” szavak a játékipar leggyakrabban emlegetett kifejezései közé tartoznak, ez pedig nem egészen véletlen – mind a Castlevania/Metroid, mind a Dark Souls sorozatok olyan mechanikai és játékdizájnbéli alapköveket tettek le annak idején, melyre a mai napig számtalan ígéretes – és kevésbé ígéretes – játékprojekt épül, s fog még épülni.
A Hand of Merlin cselekménye a lovagkorban játszódik, a korrupciótól sújtott Albionban, ahol a sikerhez három hősből álló csapatunkat kell végignavigálnunk egészen Jeruzsálemig, annak érdekében, hogy a világégést megállítsuk — ebben azonban eléggé megnehezített az az eltökéltségem, amivel ragaszkodtam a játék nem kevéssé emberpróbáló, „normál” fokozatú végigjátszásához, ezzel sorozatos kudarcra ítélve küldetésem teljesítését.
